VERSENYSZABÁLYOK

  • A versenyen mindenki saját felelősségére indulhat, zárt (becsatolt) fejvédő használata kötelező!
  • Anyagi kárért vagy balesetért a rendező felelősséget nem vállal, kártérítésre nem kötelezhető.
  • A verseny színhelyein elhagyott értékekért, személyes tárgyakért nem vállalunk felelősséget.
  • A versenyzőknek sportszerű magatartást kell tanúsítaniuk a verseny folyamán és az azon kívüli időszakokban is.
  • A Versenybíróság és a Szervező fenntartja a jogot a szabályok megváltoztatására speciális körülmények hatására.
  • A szabályok esetleges megváltoztatásáról minden résztvevő a helyszínen szóbeli tájékoztatást kap.
  • A verseny nyílt.
  • Minden a versenyben részt vevő személy kijelenti, hogy tudomásul veszi a versenykiírást és aláveti magát az abban foglaltaknak, különös tekintettel a biztonságra vonatkozó részekre.
  • A verseny alatt jobbra tarts szabály érvényes!
  • Mindenki csak saját korcsoportjában indulhat.
  • A versenyből kizárásra kerül, aki rajtszám nélkül versenyez, vagy azt nem látható helyre rögzíti, eltakarja, összehajtja. 
  • A pálya elhagyása, rövidítése kizárást von maga után.
  • A teljes távot nem teljesítő, a kijelölt útvonaltól eltérő, vagy egyéb – a versenyző társakkal szemben sportszerűtlen magatartást tanúsító versenyzők a versenyből kizárásra kerülnek.
  • A rajthelyet a versenyzők a rajt előtt 5 perccel kötelesek elfoglalni!
  • A változtatás jogát a szervezők fenntartják!
  • A versenyből kizárásra kerül, aki rajtszám nélkül versenyez, vagy azt nem látható helyre rögzíti, eltakarja, összehajtja illetve a pólóját leveszi. 
  • A pálya elhagyása, rövidítése kizárást von maga után.
  • A teljes távot nem teljesítő, a kijelölt útvonaltól eltérő, vagy egyéb – a versenyző társakkal szemben sportszerűtlen magatartást tanúsító versenyzők a versenyből kizárásra kerülnek.
  • Kizárásra kerül aki a nevezési lapot pontatlanul nem a valóságnak megfelelő adatokkal illetve hiányosan tölti ki. 
  • A pálya útvonalán ellenőrző pontok kerülnek elhelyezésre, melyeknél a versenybírók ellenőrizhetik a versenyzők elhaladását, illetve részidejét. 
  • A verseny színhelyein elhagyott értékekért, személyes tárgyakért nem vállalunk felelősséget. 
  • A rendező szervezési okok miatt fenntartja a jogot, hogy a résztvevők számát korlátozza, a nevezést bármikor lezárja.
  • A szervező fenntartja az útvonal, a programok és az időpont változtatásának jogát. 
  • Győztes az a versenyző, aki a szabályok betartásával a leggyorsabban teljesíti az adott korcsoport számára kiírt versenytávot.
  • Amennyiben egy adott kategóriában nincsen meg a minimum 4 fő, azokat összevonjuk.

Fontos tudni, hogy futamonként ezek egyedileg eltérhetnek a  hely, megközelítés, programok változásának fényében.

AZ ESEMÉNY PROGRAMJA:
10:00-11:00 –  helyszíni nevezés és rajtszámátvétel.
12:00 – MTB rajt
14:30 – Eredményhirdetés

KOROSZTÁLYOK:
14-18 év
19-30 év
31-40 év
41-50 év
51-60 év
61 év fölött

VENDÉGLÁTÁS:

Az indulás helyén lesz mákos rétes, zsíros kenyér, lekváros kenyér, péksütemények, frissítő italok.

DÍJAZÁS:
Az abszolút első három helyezettet távonként, nemenként, helyezett éremmel jutalmazzuk.  Korcsoportonként és nemenként az első három helyezettet oklevéllel jutalmazzuk. Amennyiben egy adott kategóriában nincsen meg a minimum 4 fő, azokat összevonjuk.

FRISSÍTÉS:
A frissítő a rajt-cél helyén lesz, amit befutó után mindenki felkereshet: mentes ásványvíz, banán, alma, édes- sós keksz, zsíros kenyér, lekváros kenyér. mákos rétes.

IDŐMÉRÉS:
Az időmérés chippel történik. A pálya szalagokkal jól jelölve lesz. Arra kérünk mindenkit, hogy a kijelölt pályán maradjon kerékpározás közben, aki elhagyja vagy szándékosan lerövidíti a pályát, az azonnal kizárásra kerül. Akinek bármilyen kérdése van, vagy segítségre van szüksége, az keressen egy rendezőt, szervezőt.

FELELŐSSÉG:
A rajtszám átvételénél aláírom és tudomásul veszem az alábbiakat: Kijelentem, hogy az eseményen saját felelősségemre veszek részt, felelős vagyok saját egészségi, fizikai állapotomnak a részvételre való alkalmasságáért. Kötelezettséget vállalok arra, hogy az eseményre vonatkozó valamennyi sportszabályt és előírást betartom, sportemberhez méltó magatartással veszek részt az eseményen, saját és sporttársaim testi épségét óvom. Hozzájárulok, hogy a rólam készült fotókat, videókat a szervező szabadon felhasználhatja, promóciós célokra és közzéteheti weboldalain, közösségi felületein.

MINDEN ÉRDEKLŐDŐT SZERETETTEL VÁR A RACE OF SZABOLCS, KKB – KISVÁRDA ÉS KÖRNYÉKE BRINGÁSOK, TEKEREGJ ÉS VÁSÁROSNAMÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

SZABOLCS MTB BAJNOKA – Minden jog fenntartva – 2018